Sajtóközlemények

A Visa elindítja „Agentic Ready” programját az ügynökalapú kereskedelem fejlesztésére

17/03/2026

Press Release Image

A Visa (NYSE: V), világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója bejelentette a Visa Agentic Ready elindítását, egy új globális programot, amelynek célja, hogy támogassa a fizetési ökoszisztémát az ügynökalapú (agentic) kereskedelem új korszakára való felkészülésben. A kezdeményezés elsőként Európában – többek között az Egyesült Királyságban – indul el, és a Visa Intelligent Commerce kezdeményezésre épül, amely a Visa stratégiai keretrendszere a megbízható, mesterséges intelligencia által vezérelt kereskedelmi élmények nagy léptékű megvalósításához.

A program keretében a részt vevő bankkártya kibocsátók első kézből szerezhetnek tapasztalatot arról, hogyan képesek az ügynökalapú kereskedelmi platformok biztonságosan kezdeményezni és végrehajtani tranzakciókat a fogyasztók nevében, miközben megőrzik a Visa hálózatát meghatározó bizalmat, kontrollt és védelmi mechanizmusokat.

„Ahogy az AI-ügynökök egyre nagyobb szerepet játszanak abban, hogyan vásárolnak az emberek, a fizetéseknek is lépést kell tartaniuk ezzel a változással” – mondta Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője. „A Visa Agentic Ready kezdetben abban segíti az európai kibocsátókat, hogy felkészüljenek a biztonságos és skálázható, ügynök által kezdeményezett fizetésekre, olyan infrastruktúrára építve, amelyben az emberek már ma is megbíznak.”

Európára szabott program, meglévő alapokra építve

Bár a Visa Agentic Ready egy globális program, a fokozatos bevezetés részeként elsőként Európában – többek között az Egyesült Királyságban – indul el. Európa erős környezetet kínál a teszteléshez és az együttműködéshez, hiszen a régióban széles körben alkalmazzák a tokenizációt, a passkey azonosítást és a fejlett hitelesítési megoldásokat, amelyek a Visa globális hálózatában is széles körben kiépítettek.

A kezdeti szakasz célja annak tesztelése, hogyan működnek az ügynök által kezdeményezett fizetések valós kibocsátói környezetben, és ezzel biztosítsa, hogy ezek a megoldások hosszú távon is biztonságosak, megbízhatóak és nagy léptékben is könnyen működtethetők legyenek.

A Visa Agentic Ready a Visa megbízható infrastruktúrájára épül, amely a tokenizációt, a digitális azonosítást, a kockázatkezelést és a kontrollmechanizmusokat egyesíti. Ennek segítségével vizsgálják, miként lehet megbízható, ügynök által kezdeményezett fizetéseket lehetővé tenni különböző csatornákon és felhasználási esetekben. A program azt is segít feltérképezni, hogyan terjeszthetik ki a kibocsátók a már megszokott védelmi megoldásokat a jövő AI-alapú vásárlási élményeire. A tokenizáció és a biometrikus azonosítás például lehetővé teszi, hogy az ügynök által kezdeményezett fizetések egyértelműen egy valós személyhez kapcsolódjanak, miközben a felhasználók kulcsfontosságú pontokon beleegyezést adhatnak és kontrollt gyakorolhatnak.

A felkészüléstől a széles körű gyakorlati alkalmazásig

Az ügynökalapú kereskedelem széles körű megvalósítása a fizetési ökoszisztéma szereplőinek összehangolt együttműködését igényli, és a Visa örömmel jelenti be, hogy már több ügyfele is csatlakozott az Agentic Ready programhoz.

A kiválasztott kereskedőkkel végzett, kontrollált, éles rendszereket használó tesztelések révén a program lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy valós környezetben teszteljék az ügynök által kezdeményezett fizetések működését, ezzel is erősítve a bizalmat, ahogy ezek az új megoldások a koncepcióból a gyakorlati megvalósítás felé haladnak.

A kezdeményezés támogatja a Visa intelligens, programozható kereskedelemmel kapcsolatos, szélesebb körű jövőképét, amelyben a megbízható hitelesítési megoldások és a Visa hálózatának képességei lehetővé teszik, hogy a fizetések biztonságosan és rugalmasan reagáljanak a fogyasztók szándékára, környezetére és beállításaira. Ahogy a vásárlási folyamat egyre inkább automatizálttá válik, ezek a fejlesztések segítenek abban, hogy az ügynökök zökkenőmentesen járhassanak el a fogyasztók nevében, miközben a felhasználók továbbra is megőrzik az irányítást.

Kiterjedt partneri hálózat

A Visa Agentic Ready program korai résztvevő kártyakibocsátó partnerei között szerepel többek között az Alpha Bank, a Banca Transilvania, a Bank Leumi, a Bank of Cyprus, a Bank of Valletta, a Barclays, a CAL, a Commerzbank, a Cornèrcard, a DZ Bank, az Erste Bank Oesterreich az Erste Csoport részeként, az Eurobank Limited, a HSBC UK, a MAX, a Millennium BCP, a Nationwide Building Society, a Nexi Group, a Piraeus Bank, a Raiffeisen Bank International, a Revolut és a Santander, miközben a program bővülésével további partnerek csatlakozása is várható.

Az Agentic Ready a Visa az Észak Amerikában, az Ázsia-Csendes-óceáni térségben, a Közel-Keleten és Latin-Amerikábankialakított partneri együttműködéseire épít, hogy a mesterséges intelligenciára épülő kereskedelem valósággá váljon a fogyasztók és a vállalkozások számára világszerte.

Partneri nyilatkozatok

Oana Ilaş, a Banca Transilvania lakossági banki üzletágának vezérigazgató-helyettese: „A Banca Transilvaniánál büszkék vagyunk arra, hogy csatlakozhatunk a Visa Agentic Ready programjához, és hozzájárulhatunk az intelligens és biztonságos fizetések jövőjének alakításához. Ahogy az AI-vezérelt kereskedelem egyre gyorsabban terjed, számunkra kulcsfontosságú, hogy a fogyasztók és a vállalkozások zökkenőmentes, megbízható és skálázható fizetési élményekben részesüljenek. A Visával és vezető európai kereskedőkkel való együttműködés lehetővé teszi számunkra, hogy felelősen innováljunk, és életre hívjuk az ügynökök által kezdeményezett tranzakciók következő generációját.”

Max Clary und Aldringen, az Erste Bank Oesterreich lakossági üzletágának vezetője:„Ausztria innovációs vezetőjeként arra összpontosítunk, hogy biztonságos, valódi értéket nyújtó és modern megoldásokat kínáljunk ügyfeleinknek, amelyek javítják mindennapi bankolási élményüket. Az agentic commerce ígéretes következő lépés a digitális vásárlásban, és jelentős potenciált látunk abban, hogy miként támogathatja ügyfeleink folyamatosan változó elvárásait egy egyre inkább digitalizálódó világban.”

Andrew Rankin, a HSBC UK fizetési üzletágának vezetője: „Örömmel működünk együtt a Visával egy biztonságos, megbízható és gyors új agentic fizetési ökoszisztéma kialakításán és tesztelésén. A digitális fizetések egyik vezető szereplőjeként a HSBC UK elkötelezett amellett, hogy növelje a rendszerek ellenálló képességét, és jobb fizetési élményt teremtsen ügyfelei számára mind a belföldi, mind a határokon átnyúló fizetések esetében.”

Christian Segersven, a Nexi Group kibocsátási megoldásokért felelős üzletágának vezetője: „Új korszakba léptünk, amelyben a mesterséges intelligencia képes átalakítani a fizetési ökoszisztémát, jelentős lehetőségeket teremtve a nagyobb ügyfélérték megteremtésére. Ugyanakkor a növekvő komplexitás fokozza a bankokra és vállalatokra nehezedő nyomást, és felgyorsítja a fejlett, agentic-ready kibocsátási megoldások iránti igényt. A Nexi továbbra is elkötelezett amellett, hogy élen járjon a fizetési innovációban, és alakítsa az ügynökalapú fizetések jövőjét Európában. A Visával való partnerségünk megerősíti ezt a stratégiát, és tovább erősíti vezető szerepünket a digitális kereskedelem fejlődésének előmozdításában.”

Rom Jackson, a Revolut termékfejlesztési vezetője: „Ahogy a mesterséges intelligencia egyre inkább aktív vásárlási eszközzé válik, az azt kiszolgáló fizetési infrastruktúrának is lépést kell tartania ezzel a fejlődéssel. A Visával az ügynökalapú kereskedelem területén való együttműködésünk révén biztosítjuk, hogy emberek és AI-ügynökök egyaránt biztonságosan, azonnal és megbízhatóan tudjanak fizetni a Revolut Visa kártyával. Büszkék vagyunk arra, hogy a Visával együtt dolgozhatunk ezen a megoldáson, és lehetővé tehetjük ügyfeleink számára, hogy kihasználják az AI teljes potenciálját – ugyanazzal a világszínvonalú biztonsággal, amelyet már megszoktak.”

Matías Sánchez, a Banco Santander kártyás- és digitális megoldásokért felelős globális vezetője: „Ez jelentős lépés az AI által támogatott vásárlás gyakorlati megvalósítása felé. Egy valós tranzakció tesztelésével bemutattuk, hogy ezek a technológiák kulcsszerepet játszanak a biztonságos, interoperábilis ügynöki kereskedelem lehetővé tételében egy összekapcsolt fizetési ökoszisztémán belül, amely összeköti a bankokat, a fizetési hálózatokat és a kereskedőket, miközben megőrzi a fogyasztóvédelmi mechanizmusokat és a felhasználói kontrollt. A kezdeményezés részeként a Banco Santander egy valós példát is bemutatott: egy könyvet vásároltak egy Santander España Visa kártyával, szemléltetve az ügynök által támogatott kereskedelem gyakorlati alkalmazását.”

A Visa Agentic Ready programban való részvétel iránt érdeklődők további információért felvehetik a kapcsolatot Visa-kapcsolattartójukkal.