Sajtóközlemények
Visa Black Friday elemzés: kiemelkedő vásárlási kedv és fokozott biztonság
05/12/2025
Az idei Black Friday ismét kiemelkedő forgalmat hozott: a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatójának adatai szerint Magyarországon 18%-kal nőtt a fogyasztói költés a tavalyi évhez képest. A csalók ezúttal is megpróbálták kihasználni a kedvezményeket kínáló időszakot, ám jóval kevesebb próbálkozás járt sikerrel.
A Visa Magyarországon közel háromszor annyi, 290%-kal több feltételezett csalást blokkolt a 2025-ös Black Friday során, mint 2024-ben, míg európai szinten ez a mutató 140% a tavalyi fekete péntekhez és 40% az egy héttel korábbi péntekhez képest.[1]
Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője kiemelte: “Bár a vásárlási szokások folyamatosan változnak, adatsoraink azt mutatják, hogy a Black Friday továbbra is kiemelt időszak a kereskedők számára, különösen az online térben. Ahol pénz mozog, ott a csalók is megjelennek, ezért a Visa hálózata sosem pihen. Minden tranzakciót védünk, legyen az kicsi vagy nagy, hogy a vásárlók egész évben biztonságban érezzék magukat.”
A Visa elemzése arra figyelmeztet, hogy bár az ünnepi időszak az év egyik legörömtelibb része, a csalók ilyenkor is aktívak. A Visa által azonosított leggyakoribb csalások közé tartoznak a hamis webáruházak, csomagküldési átverések, „extra ünnepi bevételt” ígérő álláshirdetések, utazási csalások és jótékonysági átverések. További információ ezekről a csalástípusokról az ünnepi időszak biztonsági kockázatairól szóló Visa jelentésben olvashatók.
Az elmúlt öt évben a Visa 12 milliárd dollárt fordított technológiai és infrastrukturális fejlesztésekre, kiemelten a kiberbiztonság és a csalás elleni védelem területén. A Visa Scam Disruption csapat egyetlen év alatt több mint 220 millió euró értékű csalási kísérletet azonosított és állított meg Európában – világszerte pedig több mint 1 milliárd dollár értékben –, még mielőtt ezek elérhették volna a fogyasztókat.
A Visáról
A Visa (NYSE: V) a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója, amely fizetési tranzakciókat bonyolít le a fogyasztók, kereskedők, pénzügyi intézmények és kormányzati szervek között több mint 200 országban és területen. Célja, hogy a világot a lehető leginnovatívabb, legkényelmesebb, legmegbízhatóbb és legbiztonságosabb fizetési hálózaton keresztül kapcsolja össze, elősegítve az egyének, a vállalkozások és a gazdaságok gyarapodását. További információk a https://www.visa.com/ oldalon.
[1] VisaNet adat, 2025 november