Sajtóközlemények

Olimpiai felkészülése során is Milák Kristóf mellett áll a Visa

28/02/2024

Press Release Image
  • · A Team Visa programjának magyar tagja bejelentette, hogy mostantól olimpiai felkészülésére koncentrál.
  • A sportolók személyes és szakmai fejlődéséhez a Team Visa anyagi támogatást, jótékonysági törekvéseikhez segítséget, pénzügyi edukációs, illetve mentális egészségüket és jóllétüket elősegítő eszközöket nyújt.

Budapest, 2024. február 27. A Visa (NYSE: V), a párizsi olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos fizetéstechnológiai partnere büszkén osztja meg, hogy Milák Kristóf, a Team Visa magyar tagja újra medencébe száll, hogy a legjobb formáját nyújtsa a párizsi olimpiai játékokon egy sokszínű és kimagasló, a világ minden tájáról érkező sportolókból álló csapat tagjaként.

2017-ben Milák Kristóf azzal került a figyelem középpontjába, hogy a budapesti világbajnokságon ezüstérmet szerzett a 100 méter pillangó döntőjében, új országos és junior világrekordot felállítva. A következő évben, a 2018-as Buenos Aires-i nyári ifjúsági olimpiai játékokon Milák a 100 méter pillangón begyűjtött ezüstérem mellett első helyezést ért el a férfi 200 méter pillangó mezőnyében, 200 és 400 méteres gyorsúszásban. A magyar úszó ekkor úgy döntött, hogy a pillangóra koncentrál, ami később meg is hozta a gyümölcsét, a 2019-es gwangjui világbajnokságon 200 méteren 1:50:73-as idővel 10 éves világrekordot döntött meg, világbajnoki címet szerezve ezzel. Milák éremgyűjteményét egy olimpiai arannyal tette még csillogóbbá a 2020-as tokiói olimpián (amelyet 2021-ben rendeztek), ahol 200 méter pillangón győztesként állhatott a dobogó legfelső fokára. A 100 méteres pillangóúszásban az előfutamban szintén rekord eredménnyel úszott, majd a döntőben ezüstérmes lett. A 2022-es úszó-világbajnokságon hazai közönség előtt szerzett aranyérmet 200 m pillangóúszásban, saját világrekordját megdöntve.

„Milák Kristóf a tehetség és az elkötelezettség egyedülálló párosát testesíti meg a Team Visa számára. Az úszás területén megtett hihetetlen útja inspirációt jelent a sportolók számára szerte a világon. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Team Visa csapatának tagjaként folytatja felkészülését a párizsi olimpiai játékokra" – mondta el Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős területi vezetője.

2000-es megalakulása óta a Team Visa már több mint 600 sportolót támogatott. A program a világ minden tájáról érkező versenyző számára biztosít a céljaik eléréséhez szükséges eszközöket, forrásokat és támogatást a pályán és azon kívül is. A sportolók kiválasztása a sportteljesítményük, a személyes útjuk és a társadalomra, közösségekre gyakorolt hatásuk mérlegelésével történik, összhangban a Visa értékeivel és prioritásaival, beleértve a sokszínűséget, a méltányosságot, az integrációt és azt a törekvést, hogy mindenki mindenhol fejlődhessen.

Óriási megtiszteltetés számomra, hogy első magyarként csatlakozhatok a Team Visa kiváló sportolókból álló csapatához. Az előző időszak hosszabb pihenőjére testileg és mentálisan egyaránt szükségem volt. A Visa támogatása sokat jelentett számomra az elmúlt hónapokban, hiszen a nehézségek ellenére is mellettem álltak és bíztak bennem. Remélem, hogy újra motiválni tudom majd az embereket, egyúttal pedig sikerül tudatosítanom bennük azt is, hogy a versenyzésben szünetet tartani nem hátralépés, hanem a siker egyik része lehet" - tette hozzá Milák Kristóf.

A Team Visa Párizs 2024 számokban

  • Több mint 130 olimpiai és paralimpiai sportoló 67 országból - köztük a programhoz először csatlakozó Magyarországról
  • 15-48 évig terjed a sportolók életkora, a legtöbb női sportoló kap lehetőséget a program történetében
  • 40 sportág, köztük az új olimpiai sportág, a breaktánc
  • együttesen 175 érem, 15 sportoló indul az első olimpiai vagy paralimpiai játékokon
  • Összesen több mint 45 millió követővel rendelkeznek a Team Visa sportolói a közösségi platformokon

A Team Visa Paris 2024 olyan kitüntetett sportolókkal büszkélkedhet, mint Iga Swiatek (tenisz, Lengyelország), Sky Brown (gördeszka, Nagy-Britannia), Teresa Perales (paraúszás, Spanyolország), Kanoa Igarashi (szörf, Japán) és először Olimpiai és paralimpiai várományosok, Qingyi Liu (breaktánc, Kína), Rasheed Broadbell (atlétika – sprint/gátfutás, Jamaica), Ardan Galymuly (golball, Kazahsztán) és Jonathan White (parakenu, Nagy-Britannia).